A TÁSZ fontos szerepére mutatott rá Nuh Yılmaz és Kubanıçbek Ömüraliyev
Nuh Yılmaz a külügyminiszter helyettes, valamint a Türk Államok Szervezetének főtitkára és kirgiz nagykövet Kubanıçbek Ömüraliyev hangsúlyozták, hogy a Türk Államok Szervezete fontossággal bír a török világban.
A TÁSZ-t megalapító Nahçıvani együttműködési megállapodásnak a 15. évfordulója és a 'Türk Államok Együttműködési Napja' alkalmából Yılmaz és Ömüraliyev Ankarában nyilatkoztak a sajtónak.
Yılmaz elmondta, hogy Türkiye, amely a Kínai-tengertől az Atlanti-óceánig terjedő széles földrajzi terület közepén helyezkedik el, egyre befolyásosabbá válik a török világban.
„A TÁSZ az elkövetkezendő időszakban várhatóan még erősebbé fog válni” – emelte ki Yılmaz, hozzátéve, hogy az új ábécé reformmal a török világ közös nyelv használatának hatása is jelentősebb lesz.
Yılmaz emellett hangsúlyozta, hogy kereskedelmi és együttműködési szempontból a közlekedési, beleértve az utakat és vasútvonalakat is, és a vámunió terén folyamatban lévő projekteknek köszönhetően a jövőben egyre integráltabb világot fognak kialakítani.
A TÁSZ főtitkára, Ömüraliyev nagykövet gratulált a török államok együttműködésének napjához és a TÁSZ alapját képező nakhcsiváni megállapodás aláírásának 15. évfordulójához, és elégedettségét fejezte ki.
Ömüraliyev elmondta, a TÁSZ megalakulása óta több mint 35 együttműködési területen koordinálta az erőfeszítéseket a külpolitika, a biztonság, a gazdaság, az oktatás, a közlekedés, az energia és még sok más területen.
Ömüraliyev elmondta, a TÁSZ megalakulása óta több mint 35 együttműködési területen koordinálta az erőfeszítéseket a külpolitika, a biztonság, a gazdaság, az oktatás, a közlekedés, az energia és még sok más területen. Hozzátette, hogy a TÁSZ különbőzik más nemzetközi platformoktól azzal, hogy a tagországok nyelve és kultúrája közel áll egymáshoz.