Brüsszelben találkozott Yerlikaya és Johansson

Ali Yerlikaya belügyminiszter találkozott Ylva Johansson, az Európai Unió (EU) belügyi biztosával Brüsszelben.

2068595
Brüsszelben találkozott Yerlikaya és Johansson

Ali Yerlikaya belügyminiszter találkozott Ylva Johansson, az Európai Unió (EU) belügyi biztosával Brüsszelben, ahova utazott a migrációról és biztonságról szóló török-EU magas szintű párbeszéd második találkozójára.

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint a migrációról és biztonságról szóló török-EU magas szintű párbeszéd második találkozóján megvitatták az illegális migráció megelőzését célzó szakpolitikákkal és intézkedésekkel kapcsolatos nézeteket, valamint a közös megközelítéseket számos kérdésben, például a határbiztonság és a migránscsempészet elleni küzdelemre vaonatkozóan.

A találkozón véleménycserét tartottak arról, hogy a menekültütyi hatóságok és bűnüldöző szervek hogyan erősíthetik együttműködésüket.

Megismételték közös akaratukat, hogy a vízumliberalizációs párbeszéd alapján sikert érjenek el a kritériumok teljesítésében, és e célból fokozzák az együttműködést, és ugyanakkor megállapodtak abban, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy megkönnyítsék a török állampolgárok utazását a vízumeljárások felgyorsítása révén.

A biztonsággal kapcsolatban megállapodás született arról, hogy fokozzák az együttműködést és a kölcsönös erőfeszítéseket a terrorizmus elleni küzdelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén, valamint a bűnüldözés területén.

Megállapodás született arról, hogy rendszeresen üléseznek, hogy áttekintsék a migráció és a biztonság területén a műszaki tisztviselők és a vezető tisztviselők szintjén folytatott közös érdekű együttműködés terén elért eredményeket..



Még több hír