Sobacı:mostanában sokkal nagyobb dialógusra van szükség, mint régen volt

A Török Rádió és Televízió Társaság (TRT) vezérigazgatója, Mehmet Zahid Sobacı bejelentette, hogy a világnak mostanában sokkal nagyobb dialógusra, nézetcserére és egy új nézőpontra van szüksége, mint régen volt.

1721940
Sobacı:mostanában sokkal nagyobb dialógusra van szükség, mint régen volt
Mehmet Zahid Sobacı.jpg

A Török Rádió és Televízió Társaság (TRT) vezérigazgatója, Mehmet Zahid Sobacı bejelentette, hogy a világnak mostanában sokkal nagyobb dialógusra, nézetcserére és egy új nézőpontra van szüksége, mint régen volt.

Sobacı megnyitó beszédet mondott, a virtuális környezetben, október 19-20-án, „Erő és paradoxon: megérteni a XXI. század nagy stratégiáját” címmel megrendezésre kerülő 5. TRT World Fórumon.

A világ fontos globális kérdéseinek megoldására 2017-ben alapított TRT World Fórumon idén a világ minden tájáról származó tudósok, civil szervezetek képviselői, politikusok, szakértők és a sajtó képviselői vesznek részt.

“Mostanában sokkal nagyobb párbeszédre van szükség” hangoztatta  a Török Rádió és Televízió Társaság (TRT) vezérigazgatója, Mehmet Zahid Sobacı, aki arra is utalt, hogy a XX. század végétől a világ államai közös kérdésekkel néznek szembe.

"Mint a globális terrorizmus, a globális felmelegedés, az internetes bűncselekmény, a kibertámadás, a tömeges migráció és az igazságtalan jövedelemelosztás, a nemzeti határokat átlépő bonyolult kérdések miatt többoldalú krizisekkel és fenyegetésekkel száll szembe a mai világ. Manapság együttműködés és kölcsönös függőség kerül előtérbe a nemzetközi kérdések megoldása érdekében” hangoztatta Sobacı, aki arra is kitért, hogy a TRT World Fórumnak köszönhetően a globalis és térségi kérdéseket a nemzetközi napirendre is kitűzhetik.

"Igyekezetet mutatunk arra, hogy a kiszolgáltatott és elnyomott társadalmak hangja legyünk, elsajátítva az embert középpontba helyező nézőpontot. Az elveink fényében az egész világot fenyegető krízisek iránti érzékenységünket televízió- és rádiócsatornáinkkal és digitális platformjainkkal a világ hét földrészére 41 nyelven eljuttatjuk" így fogalmazott vezérigazgató, hangsúlyozva, hogy ebben a folyamatban nagy felelősség hárul rájuk.

“A mai kérdésekre fényt derítő, társadalmi és globális tudat megerősítéséhez hozzájáruló új perspektíva a digitális kor lemondhatatlan részét képezi.Evonatkozásban a  TRT World Forum egy olyan platform lesz, ahol lehet megvitatni a jövőt” közölte  Sobacı a Török Rádió és Televízió Társaság (TRT) vezérigazgatója.



Még több hír