Az üzleti szektor képviselői nyilatkoztak a Demokrácia és Nemzeti Egység Napja alkalmából

Az üzleti szféra képviselői elmondták, hogy a török nemzet a demokrácia mellett állt ki a FETÖ terrorszervezet 2016. július 15-ei áruló puccskísérletével szemben, és a nemzeti egység és összetartozás üzenetét fogalmazták meg

1675351
Az üzleti szektor képviselői nyilatkoztak a Demokrácia és Nemzeti Egység Napja alkalmából

A Július 15-ei Demokrácia és Nemzeti Egység Napja alkalmából nyilatkoztak az üzleti szféra meghatározó képviselői az Anadolu Ajansı (AA) hírügynökségnek.

Nail Olpak, a Külgazdasági Kapcsolatok Testületének (DEİK) elnöke emlékeztetett rá, hogy 5 évvel ezelőtt a török nemzet szilárdan kiállt a FETÖ terrorszervezet áruló puccskísérletével szemben, és egy testként lépett fel.

„Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök, valamint az államunk és nemzetünk határozottságának eredményeként újból bizonyítottuk az egész világnak, hogy a szuverenitás feltétel nélkül a nemzeté” – mondta Olpak.

İsmail Gülle, a Törökországi Exportőrök Tanácsának (TİM) vezetője megemlítette, hogy miként azon az éjjelen a nemzetnek eszébe sem jutott, hogy akár egy pillanatra is visszaforduljon, ugyanazon a napon reggel exportőrökként ők maguk is fáradhatatlanul folytatták tovább a küzdelmet.

Şekib Avdagiç, az Isztambuli Kereskedelmi Kamara (İTO) elnöke arról beszélt, hogy a török nép megmutatta, ők az állam és az ország birtokosai, és Törökországot nem hagyták egy maréknyi áruló puccsistára.

Erdal Bahçıvan, az Isztambuli Ipari Kamara (İSO) vezetője elmondta, hogy az ország összes polgárhoz hasonlóan az iparosok is szemben álltak és szemben fognak állni a demokrácián kívülálló áruló puccskísérleteknek.

A Független Iparosok és Üzletemberek Szövetségének (MÜSİAD) elnöke, Abdurrahman Kaan közölte, hogy nem fogják elfelejteni és elfelejtetni azt az árulást, amelyet a FETÖ követett el a július 15-ei puccskísérlet keretében.

A Török Iparosok és Üzletemberek Szövetségét (TÜSİAD) vezető Simone Kaslowski pedig kijelentette, hogy tisztelettel és hálával emlékeznek meg az összes polgárról és a biztonsági erőkről, akik az életüket tették kockára a demokrácia védelme érdekében.



Még több hír