Újabb 90 millió Pfizer-vakcinát vásárol Törökország
Törökország további 90 millió dózist – melyből 30 millió opciós – vásárolt a Pfizer-BioNTech koronavírus-vakcinájából.
Törökország további 90 millió dózist – melyből 30 millió opciós – vásárolt a Pfizer-BioNTech koronavírus-vakcinájából.
A Pfizer és a BioNTech közlemény szerint a korábban szerződött 30 millió dózis felett Törökország további 90 millió dózist vásárolt, melyből 30 millió opciós.
A közlemény szerint az összesen 120 millió dózis vakcina szétosztása 2021-re várható.
A közleményben szerepel a Biontech vezérigazgatója és társalapítója, Pfor. Dr. Uğur Şahin véleménye is, mely szerint céljuk a vakcina biztosítása világszerte, hogy a járvány véget érjen, a kórházi kezelésre szorulók száma csökkenjen, és az élet visszatérjen a normál kerékvágásba.
„Nagyon örülünk annak, hogy fontos mértékben járulhatunk hozzá ahhoz, hogy Törökország olthassa állampolgárait, és a belénk vetett bizalomnak” – áll a közleményben.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.