Megkezdték a kár felmérését Izmirben
Már 105 halálos áldozata van az izmiri földrengésnek.
A Katasztrófavédelmi Igazgatóság (AFAD) származású nyilatkozat szerint október 30.-án 6,6-os erősségű földrengés rázta meg Izmirt, annak következtében összesen ezer 475 utórengést jegyeztel fel, közülük 44 négyesnél erősebb volt.
105 ember halt meg a földrengés miatt, 1026-an sérültek meg, 883 ember távozott kórházból, 144 embert kezelnek kórházban.
13 épületben befejezték a kutatási és mentési munkálatokat İzmirben, jelenleg 4 épületben kutatnak a törmelék alatt rekedt túlélők után.
Murat Kurum környezetvédelmi és városrendezési miniszter közölte, hogy a súlyosan megrongált épületek kerülnek lebontásra, két épületet bontottak le.
Kurum hozzátette, hogy két nap alatt kész lesz a kár felmérésének pontos adatairól szóló jelentés az izmiri Bayraklı kerületre vonatkozóan.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.