Saját felségvizein folytat kutatásokat Törökország
Törökország saját felségvizeit érintik az Oruç Reis hajó végezte szeizmikus kutatások.
Hami Aksoy külügyi szóvivő írásban válaszolt a görög külügyminisztérium Törökország Kelet-Földközi-tengeren végzett kutatásaira vonatkozó nyilatkozatára irányuló kérdésre.
A görög külügyminisztérium nyilatkozatát, mely szerint Törökország Kelet-Földközi-tengeren végzett kutatásai görög felségvizeket érintenek, Aksoy „alaptalannak” nevezte:
„Az Oruç Reis hajónk végezte szeizmikus kutatások a nemzetközi törvények és az ENSZ által is elismert felségvizeinken folynak. Ezt a tényállást 2020 október 23-án ismét Görögország ankarai nagykövetének tudomására hoztuk. Az Oruç Reis végezte szeizmikus kutatások 2020 október 25 – november 4 között Görögországtól 440, Törökországtól 130 kilométerre zajlanak” – jelentette ki a szóvivő.
Aksoy hangsúlyozta: mint mindig, Törökország most is saját és a ciprusi törökök jogait védelmezi a Kelet-Földközi-tengeren, s kész az igazságos megoldás érdekében a párbeszédre:
„Azt várjuk, hogy Görögország is felhagyjon azzal, hogy mondvacsinált ürügyekkel nem hajlandó a párbeszédre, és előfeltételeket állít fel” – jelentette ki a szóvivő.