A terrorellenes akciókról nyilatkozott a török Belügyminisztérium
Az elmúlt héten határokon belül végrehajtott biztonsági műveletek során 22 terroristát, akik között 7 úgynevezett vezető, tettek ártalmatlanná.
A Belügyminisztérium származású nyilatkozat szerint, június 11-18-a között 2 ezer 43 műveletet hajtottak végre.
A nyilatkozat hozzászól, hogy az ártalmatlanná tett terroristák között volt a körözési lista szürke kategóriájában szereplő Ramazan Yasugev, Erkan Ordu, Ertan Erol, Veli Taşkıran, Erkan Kafkar, Ayat Mahmut és Fatih Kırtay.
A nyilatkozat alapján a PKK terrorszervezettel kapcsolatban álló 134, a Fetullah Terrorszervezettel kapcsolatban álló 119, az ILIÁ terrorszervezettel kapcsolatban álló 61 és a szélsőbalhoz való tartozással gyanúsított 12 embert vettek őrizetbe.
A nyilatkozat annak is ad helyet, hogy ellenőriznek ezer 422 közösségi fiókot a terrorista propaganda és gyűlöletbeszéd terjesztésének gyanúja miatt, és jogi eljárást indítottak 251 ember ellen.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.