Mozambikban tárgyalt Erdoğan elnök

Erdoğan beszélt a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) július 15-i puccskísérletéről is, és mozambiki kollégája támogatását kérte az ügyben.

659274
Mozambikban tárgyalt Erdoğan elnök

Kelet-afrikai körútja második állomására, Mozambikba érkezett Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

A tárgyalások keretében elsőként a fővárosban, Mapotában a Hősök terén található Mapota emlékművet koszorúzta meg Erdoğan elnök, ezt követően Filipe Jacinto Nyusi mozambiki köztársasági elnök ünnepélyes keretek között fogadta őt.

Ezt követően Erdoğan és Nyusi négyszemközt és a küldöttségekkel is tárgyalt az elnöki palotában.

A közös sajtótájékoztatón Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elmondta: Törökország továbbra is a nehéz időket átélt Mozambik mellett áll.

Hozzátette: megosztotta tapasztalatait és véleményét az IMF-ről Nyusi elnökkel, miniszteri szintű tárgyalásokat tartottak és hat szerződést is aláírtak.

Erdoğan elnök azt mondta, hogy a magánszektorban is tárgyalásokat fognak folytatni, és az üzletembereknek számos lépést szolidaritással kell megtenniük.

Erdoğan beszélt a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) július 15-i puccskísérletéről is, és mozambiki kollégája támogatását kérte az ügyben.

Figyelmeztetett azzal kapcsolatban, hogy a Török Fegyveres Erők, a rendőrség és az állami szervek közé is beszivárgott, a világ minden táján tevékenykedő FETÖ ugyanezt fogja tenni Mozambikban is, és egy mozambiki közmondással: „Akinek barátja van, mindene van” fejezte ki, hogy Törökország Mozambik barátja.



Még több hír