Az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) elítélte az ENSZ BT soros elnökségének nyilatkozatát

A KKTC Köztársasági Elnöki Hivatala írásbeli közleményben ítélte el az ENSZ BT soros elnökségének tegnapi Maraşsal kapcsolatos „elvtelen” nyilatkozatát.

1679768
Az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) elítélte az ENSZ BT soros elnökségének nyilatkozatát

A KKTC Köztársasági Elnöki Hivatala írásbeli közleményben ítélte el az ENSZ BT soros elnökségének tegnapi Maraşsal kapcsolatos „elvtelen” nyilatkozatát.

„Az ENSZ BT soros elnöksége 2021. július 23-ai nyilatkozatát úgy értékeljük, mint egy elvtelen megnyilvánulást, amely arra irányult, hogy a ciprusi görög fél és Görögország nyomására megmentse a napot” – fogalmazott a közlemény.

A nyilatkozatban emlékeztettek rá, hogy az ENSZ BT 550 (1984) és 789 (1992) számú határozatai és a Biztonsági Tanács elnökségének 2020. október 9-ei nyilatkozata arra irányultak, hogy megakadályozzák, hogy a lakosokon kívül mások Maraş bármely területére telepedjenek le, és ennek érdekében biztosítsák a szóban forgó terület átadását az ENSZ adminisztrációja számára, így a terület ENSZ-adminisztráció részére való átadását olyan eszközként irányozták elő, amely megakadályozza más személyek letelepedését a korábbi lakosokon kívül.

„A lezárt Maraş megnyitásával a ciprusi török fél pont az ENSZ BT határozatai és a 2020-as elnökségi nyilatkozat célját teljesíti. Mivel a ciprusi török fél a nemzetközi jognak megfelelően kizárólag a korábbi lakók számára nyitja meg a lezárt Maraşt, ezért már nincs értelme a szóban forgó határozatokban előirányzott terület átadásának az ENSZ adminisztrációja számára. Az ENSZ BT soros elnökségének 2021. július 23-án tett nyilatkozata figyelmen kívül hagyja a korábbi határozatok és a nyilatkozat célját, és sajnálatosan a ciprusi görög fél nyomása alatt egy olyan elemet ragad ki, amely már értelmét elvesztette, oly módon, hogy megakadályozza a valódi cél elérését. Ezért úgy tekintünk erre a határozatra, amely megkísérel akadályt emelni a lezárt Maraş területén jogokkal rendelkező személyek jogainak érvényesítése előtt, és elítéljük ezt” – fogalmazott az írásbeli közlemény.

„Szeretnénk emlékeztetni arra a tényre, hogy Cipruson két szuverén egyenlőséggel és egyenlő nemzetközi státusszal rendelkező nép és két szuverén állam létezik” – tették hozzá a nyilatkozatban.



Még több hír