Éhínség fenyegeti Szíriát

A 10 éve tartó polgárháború miatt éhínség fenyegeti Szíriát.

1588502
Éhínség fenyegeti Szíriát

 

A német Éhínségellenes Szervezet (Welthungerhilfe) szíriai koordinátora, Konstantin Witschel elmondta, hogy Szíria az eddigi legnagyobb éhínséggel néz szembe, és több mint 12 millió embert fenyeget „riasztó méretű” élelmiszerhiány.

Witschel koordinátor szerint ez az ország teljes lakosságának mintegy 60%-át jelenti, s a humanitárius helyzet tavaly óta tovább romlott.

Hozzátette, hogy a helyzet különösen a táborokban élőket érinti súlyosan.

A szülők gyakran saját maguk semmit sem esznek, hogy a gyerekeiknek jusson valamennyi élelem, és az emberek adósságokba verik magukat, hogy élelmet vásárolhassanak:

„Az élelmiszer-fejadagok egyre csökkenne, vagy már teljesen meg is szűntek” – mondta Witschel.

Rámutatott, hogy a helyzet miatt elterjedt a gyermekmunka és a gyerekházasság, ami szintén azt mutatja, hogy az emberek milyen tehetetlen helyzetben vannak.

Emellett arra sincsen lehetőségük, hogy a koronavírus-fertőzéssel szemben védekezzenek:

„Az emberek a végletekig zsúfolt menekülttáborokban élnek, a távolságtartás lehetetlen, nincs semmiféle védelem, fertőtlenítő vagy orvosi ellátás sem” – hangsúlyozta Witschel.



Még több hír