Kormányalakítási megbízást kapott Allávi
Kormányalakítási megbízást adott Barhám Száleh iraki elnök Mohammed Taufík Allávi korábbi távközlési miniszternek.
Allávi közösségi oldalán közzétette, hogy kormányalakítási megbízást kapott a köztársasági elnőktől.
Allávi nyilatkozatában szólt a tüntetőkhöz, és előrehozott választásokat ígért, és azt is, felelősségre fogják vonni azokat, akik megölnek tüntetőket.
Allávi a tiltakozások folytatására szólította fel a kormányellenes tüntetés résztvevőit, amíg nem érnek el sikert a korrupcióellenes küzdelemben, vagy nem javul a gazdasági helyzet.
Mohammed Taufík Allávi a közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a politikai pártok jelöltjei nem kapnak helyet a kabinetben, egy pártatlan, szektarianizmustól, és a politikai viszálykodástól mentes kormányt fog alakítani.
Ádil Abdel Mahdi korábbi kormányfő a tüntetések hatására jelentette be lemondását, és Allávinak egy hónap alatt kell kormányt alakítania.
A tüntetők pedig közölték, hogy nem támogatják Mohammed Taufík Allávit.
A bağdadi Tahrír-téren összegyűlt tüntetők elfogadhatatlannak nevezték Allávi megbízatását.
A közösségi oldalokon olyan felvételek vannak, amelyeken az látható, hogy az ország déli városaiban tiltakoztak Allávi megbízatása ellen.