A török sajtószemle

A török sajtó összefoglaló.

2084657
A török sajtószemle

A Hürriyet az “Egy hét alatt  36 terroristát semlegesítettek Észak-Irakban és Szíriában”címmel adja hírül, hogy aHonvédelmi Minisztérium hangsúlyt fektet a terrorizmus elleni küzdelem iránti eltökéltségre, és közzétette, hogy a terroristák nem fogják elkerülni a rájuk váró sorsot, és az elmúlt héten 36 terroristát semlegesítettek Észak-Irakban és Szíriában.

A Star az “Az MİT 200 kilométerről lőtt” címmel arról értesít, hogy a török határtól mintegy 200 kilométerre fekvő iraki Szulejmánijában semlegesítette a Nemzeti Hírszerző Szervezet (MIT) a PKK/KCK terroristáját, Sadık Şeyh Ahmetet, akiről megállapítást nyert, hogy támadásokat tervez Türkiye ellen.

A Sabah az “Uraloğluminiszter bejelentette: 82 millióra nő az utaskapacitás”címmel arról számol be, hogyAbdulkadir Uraloğlu közlekedési és infrastrukturális miniszter rámutatott, hogy Antalya a világ egyik legfontosabb turisztikai központja, és kijelentette, hogy az antalyai repülőtér bővítési projekt keretében 35 millióról 82 millióra kívánják növelni az utaskapacitást.

A Vatan a “Rekordot döntött Kappadókia 4 millió 826 ezer látogatóval” címmel ismerteti, hogy Kappadókiában, amely az egyik legfontosabb úti célpont Türkiyében, megdőlt a vendégforgalmi rekord 2023-ban, 4 millió 826 ezer 622 belföldi és külföldi látogatót vonzott a régió.

A Haber Türk az “Alperen Şengün szele” címmel azzal foglalkozik, hogy Alperen Şengün a török válogatott kosaras, aki az NBA-ben szereplő Houston Rockets játékosa, továbbra is nyomot hagy a napirenden teljesítményével. A fiatal sztár, aki ebben a szezonban összesen 32 mérkőzésen lépett pályára, a statisztikákban csapata élén áll, és sok sztárt maga mögött hagyott az NBA-ben.



Még több hír