Török Sajtószemle

Sabah "Koca: Minden vakcinát Türkiyében gyártanak majd"

2077593
Török Sajtószemle

Yenişafak „Fidan: az USA-nak be kell folyásolnia Izraelt a Gázai övezetben

Hakan Fidan külügyminiszter amerikai kollégájával, Antony Blinkennel folytatott telefonbeszélgetésében emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államoknak fel kell használnia Izraelre gyakorolt ​​befolyását a gázai támadások megállítására.

Sabah "Koca: Minden vakcinát Türkiyében gyártanak majd"

Fahrettin Koca egészségügyi miniszter elmondta: a gyermekkori immunizálási programban három vakcinát fogunk előállítani, például veszettség, hepatitis A és bárányhimlő Türkiyében technológiai transzferrel. 2028-ban az összes vakcinát 100 %-kal Türkiyében gyártják majd" –jelentette be Koca egészségügyi miniszter.

Habertürk "Türkiye 19 mezőgazdasági termék előállítása terén a világ legjobb  négy országa közé kerül"

Şemsi Bayraktar, a Török Mezőgazdasági Kamarák Szövetségének elnöke kijelentette, hogy Türkiye a világ 19 mezőgazdasági termékének előállítása tekintetében az első 4 között van.

„Hazánk számos mezőgazdasági termék, különösen a zöldségek tekintetében az első helyen áll a világon, és kiemelkedik termékeinek sokszínűségével" –hangoztatta Bayraktar.

Hürriyet "Harry Potter Isztambult választotta"

Isztambult választották a negyedik „Varázslóvilág” üzletnek a világon, amely összehozza a Harry Potter rajongókat. London, New York és Tokió után Isztambulban nyitottak korlátozott számú üzletet.

Star"A világ legnagyobb Eczacıbaşı Dynavit"

A Kínában rendezett FIVB női klubvilágbajnokságon Eczacıbaşı 3-2-re legyőzte a VakıfBankot, és ezzel bajnok lett.

 



Még több hír