Török Sajtószemle

Hürriyet "Az Ezine sajt regisztrálva van az Európai Unióban"

2074043
Török Sajtószemle

 

Vatan " Erdoğan: Türkiyéként és Görögországként példát akarunk mutatni a világnak"

Recep Tayyip Erdoğan elnök a Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón elmondta: az Égei-tengert a béke és az együttműködés tengerévé akarjuk változtatni. Példát akarunk mutatni az egész világnak, és közös lépéseket teszünk, mint Türkiye és Görögország. Nincs közöttünk olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani.

Star: "Erdoğan figyelmeztette Micotákiszot"

„Különösen üdvözöltük a Lavrion tábor bezárását. Hangsúlyoztam, hogy óvatosnak kell lenni annak megakadályozására, hogy Görögországban hozzanak létre hasonló táborokat, amelyek menedéket nyújtanak a terroristáknak”-közölte Erdoğan elnök a Görögország által bezárt Lavrion táborral kapcsolatban.

Sabah "Koca nyilatkozata a gázai tábori kórházról"

Fahrettin Koca egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy céljuk a helyszíni egészségügyi ellátás Gázában.

”Három gázai település infrastrukturálisan nem megfelelő, a rafahi határkapuhoz közelebb eső negyedik településről pedig megvalósíthatósági tanulmányokat készítettek.Szerintünk a negyedik pont alkalmas lenne egy terepkórháznak, és ebben a kérdésben megegyeztünk az izraeli és az egyiptomi egészségügyi miniszterrel”-közölte Fahrettin Koca egészségügyi miniszter.

Habertürk "20 százalékkal nőtt Türkiye 11 hónapos szardellaexportja"

A Türkiyéből érkező szardellaexport a január-novemberi időszakban 20 százalékkal nőtt, és elérte a 12 millió 202 ezer 980 dollárt.

Hürriyet "Az Ezine sajt regisztrálva van az Európai Unióban"

Rifat Hisarcıklıoğlu, a Török Kamarák és Árutőzsdék Uniójának (TOBB) elnöke az X közösségi médiában osztotta meg azoknak a türkiyei termékeknek a listáját, amelyek földrajzi árujelző bejegyzést kaptak az EU-tól.

Hisarcıklıoğlu megjegyezte, hogy az ezinei sajt a 18. termék Türkiyéből, amelyik EU-s földrajzi árujelzőt kapott, és egyben az első török sajt is.



Még több hír