A török sajtószemle

A török sajtó összefoglalója.

2033658
A török sajtószemle

A Hürriyet a “Türkiyét energiaközponttá alakítjuk” címmel adja hírül, hogy  Recep Tayyip Erdoğan  köztársasági elnök az oroszországi munkalátogatásról hazatérőben a repülőgépen  újságíróknak nyilatkozva elmondta: "A Türkiyében létrehozandó földgázközponttal előrelépés történik mind az energiaszállítás, mind az árképzés terén. Azt mondtuk, hogy országunkat energiabázissá tesszük, és ehhez biztosítjuk a szükséges infrastruktúrát és fizikai létesítményeket."

A Sabah a “Fidan görög kollégájával tárgyalt” címmel arról szól, hogy Hakan Fidan külügyminiszter tegnap megbeszélést folytatott Jorgosz Jerapetritisz görög külügyminiszterrel. Fidan, aki a találkozó után nyilatkozott, azt mondta: "Új és pozitív időszakba léptünk Görögországgal."

A Yeni Şafak a “Türkiye és Japán fontos lépése” címmel közzéteszi, hogy Ömer Bolat kereskedelmi miniszter elmondta: "Úgy döntöttünk, hogy a lehető leghamarabb Tokióban tartják a török-japán kereskedelmi és beruházási csúcstalálkozót, amelyet korábban a Türkiye és Japán közötti kereskedelmi és befektetési együttműködés előmozdítására hoztunk létre, és ezentúl rendszeresen megtartjuk ezeket a csúcstalálkozókat.".

A Vatan “A török mogyoróexport 1 795 000 000 dollárt hozott” címmel arról számol be, hogy 1 milliárd 795 millió dollár bevétel származott a török mogyoróexportból a 2022-2023-as szezonban. A Fekete-tengeri Mogyoró- és Termékeit Exportőrök Szövetsége írásbeli nyilatkozata arról számol be, hogy az említett időszakban 298 ezer 557 tonna mogyorót értékesítettek külföldön 1 milliárd 795 millió 189 ezer 783 dollárért.

A Star az “Új célt tűzött ki maga elé a török női röplabda-válogatott” címmel arról értesít, hogy a világelső és Európa-bajnok női röplabda-válogatott szeptember 8-án Japánba utazik a 2024-es párizsi olimpia selejtezőjére. A török női röplabda-válogatott a B csoportban Brazília, Belgium, Bulgária, Puerto Rico, Argentína és Peru, valamint a házigazda Japán ellen lép pályára.



Még több hír