Sajtószemle

Összefoglaló a török sajtóból

2027501
Sajtószemle

Sabah: Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök elmondta, hogy az ENSZ Békeerő katonainak Észak Ciprusi Török Köztársaság elleni fizikai beavatkozása elfogadhatatlan Türkiye szempontjából. „Azt várjuk az ENSZ Békeerő katonaitól, hogy hozzájáruljanak a szigeten minden fél emberi szükségleteinek megoldásához.”- mondta Erdogan.

Habertürk: Erdogan köztársasági elnök bejelentette, hogy ha Svédország hű marad a tartott szavakhoz, akkor a NATO-tagság protokollját gyorsan lehet elfogadni a török parlamentben. Türkiye azt követeli Svédországtól, hogy szüntessék meg a terrorszervezettel való kapcsolatokat.

Star: Erdogan köztársasági elnök kritikus tárgyalásokat folytatott Budapesten, ahova látogatott az állami ünnepnap ünneplései alkalmából, és a világ sajtóban nagy visszhangot keltettek Erdogan tárgyalásai. Az Associated Press hírügynökség aláhozta, hogy az ünnepélyeken Erdogan mellett Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök, Seyh Temim bin Hamad al szani katari emír, Aleksandar Vucic szerb elnök, Sadir Caparov kirgiz elnök, Serdar Berdimuhamedov türkmén elnök is részt vett. A hírügynökség azt írta, hogy ez a fejlemény megváltoztathatja az erőegyensúlyokat a nyugati országot számára.

Hürriyet: Továbbra is égetik a Koránt a Türkiye koppenhágai  nagykövetsége és egyes muszlim országok nagykövetségei előtt. Erre a külügyminisztériumba behívatták Dánia ankarai nagykövetsége ügyvivőjét és Hollandia ankarai nagykövetsége nagykövet tanácsosát. Bejelentették, hogy élesen elítélik ezeket a cselekményeket.

Yeni Safak: A hitelminősítő létesítmények pozitívan kiértékelik a török gazdaságot, eközben külföldiek befektetéseket is tesznek Türkiyében. Az Amerikai Egyesült Államok központú Ethos Asset Management bejelentette, hogy 2024 évig 250 millió dolláros, 2024 végéig pedig 516 millió dolláros finánci támogatást fog nyújtani a Türkiyében levő cégeknek.



Még több hír