Sajtószemle

Összefoglaló a török sajtóból

1853181
Sajtószemle

Star: Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök bejelentette, hogy a PKK terrorszervezet mostanáig csak az EU feljegyzéseken volt, most pedig a PYD/YPG és FETÖ terrorszervezetek is felkerültek NATO feljegyzéseibe.

Hürriyet: Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök és Hasan Seyh Mahmud szomáliai államfő közös sajtótájékoztatót tartott az elnöki palotában. „Az utolsó 10 éven belül 1 milliárd dollárnál több segélyt nyújtottunk Szomáliának. Nagyon meg vagyok elégedve azzal, hogy Szomália nagy fejlődést mutat több téren.”- mondta Erdogan.

Habertürk: „Nagy igyekezetet mutatunk, hogy közel időben érhetünk pozitív eredményt.”- mondta Hulusi Akar védelmi miniszter a gabonát szállító hajók szállítására vonatkozóan készített gabonafolyosó tervéről. Akar elmondta, hogy a nemzetközi téren megdicsérik Törökország igyekezeteit.

Vatan: fatih Dönmez az energiaügyi és természeti források minisztere helyében vizsgálta a Törökország negyedik fúróhajójára vonatkozó készületeket. „Augusztus első felében a hajónk kezd feladatba nagy lehetőségből a Földközi-tengeren.”- mondta Dönmez.

Yeni Safak: Ezredes Konstantinos Zikidis a görög légierők akadémiájának tanára elmondta, hogy szomorúságot okoz Görögországnak Törökországgal hasonlítása. „Hiába fegyverkezünk Törökország ellen. Nem lehet versenyeznünk Törökország katonai tehetségével.”- mondta Zikidis.



Még több hír