Török Sajtószemle

Habertürk "Erdoğan: “Túl vagyunk a nehezén"

1757194
Török Sajtószemle

Habertürk "Erdoğan: “Túl vagyunk a nehezén"

„A minimálbér emelésétől a köztisztviselők bére és a nyugdíjak emeléséig minden témában ezt tartottuk szem előtt, és hiszem, hogy már túl vagyunk a legnehezebb részén. Most eljött az idő, hogy meglássuk eredményeinket, s megmutassuk nemzetünk, hogy lépésről lépésre közelebb kerülünk célunkhoz!” – mondta a köztársasági elnök.

Hürriyet "40%-kal emelkedett Törökország ércexportja "

Az előző évhez képest 40%-kal emelkedett Törökország ércexportja, mutatott rá Fatih Dönmez energiaügyi miniszter, hozzátéve: tavaly a Köztársaság korában rekordot jelentő, 5,93 milliárd dollár értékű ércet exportáltak.

Star "Történelmi elemzése Kínának: Törökország terve a történelem legjobb esélye"

 A China Daily című lapban megjelent cikk szerint Törökország középső folyosó terve egyre több sikert ér el. Kínából Európába a legrövidebb út Törökországon keresztül húzódik.

Yeni Şafak "Indónézia harci gépet vásárol Törökországból"

A katonai és honvédelmi ipar fejleményeiről cikkeket megjelenítő Oryx Blog beszámolója szerint a török harci gépeket még több országba fogják exportálni a jövőben. Indónézia ankarai nagykövete, Doktor Lalu Mohammed Ikbal bejelentette, hogy tárgyaknak a török harci gép importálásáról.

Sabah "A Török Légitársaság járatot indított a fülöp-szigetek Cebu városába”

A Török Légitársaság Manila Fülöp-szigetek fővárosa után most pedig Cebu városába is járatot indított.



Még több hír