Török Sajtószemle

Haber Türk: “Erdoğan: Törökország az egyetlen ország, amely gondoskodik a szíriai menekültekről”

1588923
Török Sajtószemle

Haber Türk: “Erdoğan: Törökország az egyetlen ország, amely gondoskodik a szíriai menekültekről”

“ Az Európai Unió 3 milliárd euró támagotást nyújt Görögországnak 100 ezer  menekültért. Törökországnak pedig, ahol 4 millió szíriai tartozkódik, nem hajlandó segélyt nyújtani. Nem tudható, hogy az Európába érkezett  szíriai gyermek hol vannak, és kik rabolták el őket.” közölte  Recep  Tayyip Erdoğan  köztársasági elnök az Izmiri Nemzetközi Migrációs Konferencián.

 Hürriyet: “Çavuşoğlu: A nemzetközi közösség miért maradt szótlan a PKK terrorszervezet mészárlása kapcsán

“A nyugat szótlan maradt azzal kapcsolatban, hogy a PKK terrorszervezet az észak-iraki Gara térségében 13 török állampolgárt végzett ki.” jelentette be Mevlüt Çavuşoğlu az ENSZ Humanitárius Jogok 46. ülésszakaszán, melyen arra is kitért, hogy a nemzetközi szolidaritás nélkül és kettős mérc alkalmazásával nem is lehet véget vetni  ennek a veszélynek.

Vatan: “Az Amerikai Egyesült Államoknak történelmi beismerése:  hibát követtünk el az YPG kapcsán

A Szíriában lévő PKK/YPG terrorszervezetnek támogatást nyújtó Amerikai Egyesült Államok bevallotta, hogy nagy hibát követtek el a PKK/YPG kapcsán.

“Vissza kell nyerni Törökország bizalmát. A PKK/YPG-vel való együttműködés komolyan befolyásolta a török-amerikai kapcsolatokat.” úgy fogalmazott  Altábornagy Ben Hodges az Amerikai Egyesült Államok volt európai erők parancsnoka.

Star: “ Görögország és a Ciprusi Görög Rész történelmi tévedése

Prof. Dr. Hüseyin Işıksal kijelentette, hogy Görögország és a Ciprusi Görög Rész nem a megoldás, hanem az engedmény után fut.

“Nagy tévedésben van Görögország és a Ciprusi Görög Rész, hogy Törökország engedményeket ad Ciprus kapcsán. Görögországra és a Ciprusi-Görög Részre sokkal nehezebb napok várnak, akik előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy a Kelet-Földközi-tenger egyik legfontosabb országának számon tartott Törökországgal nem szállhatnak szembe. “ jelentette be Işıksal.

Yeni Şafak: “Törökország rekord mennyiségben aranyat termel ki

Törökország aranytermelése nő.  

Az elmúlt 5 évre szóló aranytermelésre vonatkozó  táblazat jelent meg az energiaügyi és természeti források minisztériuma  közösségi oldalán.

Törökország aranytermelése 2016-ban 24,5 tonna, 2017-ben 22,5 tonna, 2018-ben 27,1 tonna, 2019-ben 38 tonna, és 2020-ban pedig 42 tonna volt.

 



Még több hír