Török Sajtószemle

Haber Türk: “Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy a hétvégéig kezdhetik a koronavírus elleni oltás beadását”

1561733
Török Sajtószemle

Haber Türk: Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy a hétvégéig kezdhetik a koronavírus elleni oltás beadását

Erdoğan köztársasági elnök tett nyilatkozatot a kabinetülést követően.

A találkozón a koronavírus terjedésének lassítása és a kihívások leküzdése érdekében tett intézkedésekről esett szó, jelentette ki a török köztársasági elnök, és arra hívta fel a figyelmet, hogy csökkennek a koronavírussal kapcsolatos halálesetek és koronavírusos esetek száma. 

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök bejelentette, hogy  közelről követik az oltási munkálatokat. A kínai vakcina már megérkezett Törökországba. Még tárgyalnak a német vakcináról. Az orosz vakcinára vonatkozó munkálatokat is közelről követik, Csütörtökön és pénteken elindítják az oltási programot.

 

Yeni Şafak: " Már kitűzték a Törökország és Görögország közötti tárgyalások időpontját”

A török külügyminisztérium nyilatkozata szerint január 25-én  veszik kezdetét a 61. egyeztető tárgyalások Isztambulban. Törökország és Görögország  2002.március 12-én  Ankarában ült tárgyalóasztalhoz az égei kérdések igazságos és tartós megoldása érdekében.

Star: “Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország közös közleményt írt alá”

Közös közleményt írt alá Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország annak érdekében, hogy felélénkítsék Hegyi-Karabah gazdasági és közlekedési  lehetőségeit. Elsődlegesnek tartották a vasuti és szárazföldi összeköttetését. Így Azerbajdzsán a Nahicseván Autónom Köztársaságon át  eljuthat a török piacokra. Törökország és Oroszország között vasuti összekötetést is biztosítanak.

Hürriyet: “ Isztambul a külföldiek számára a legvonzóbb város”

Isztambul várja az ingatlanbefektetőket

Továbbra is vonzó terep Isztambul az ingatlanbefektetők számára.

A külföldieknek ingatlant értékesítő Nevita cég felmérése szerint az átlag négyzetméter árakat tekintve Isztambul a legvonzóbb az európai nagyvárosok közül.

A felmérés szerint Isztambul élen jár a külföldiek által ingatlanvásárlás céljából leginkább előnyben részesített városok között, így továbbra is vonzó terep az ingatlanbefektetők számára.

A külföldieknek ingatlant értékesítő Nevita összefoglalta a nemzeti és nemzetközi téren befektetés szempontjából előtérbe kerülő városokat. Az európai városok közül a legvonzóbb  városként választották ki Isztambult.Külföldiek Isztambulban 2019-ben 20 857 , tavaly pedig 16 867 lakást vettek.

Sabah: “Az üzletvilág nagyon reménykedik a török gazdaságban”

Hacı Sabancı török üzletember úgy fogalmazott, hogy Törökország nagyon jól teljesített a pandémia idején, ha összevetjük az egyéb államok gazdaságával.

“Egy erős állam vagyunk az egészségügyi térre nézve.Most már elindult az oltási program is. Gyorsan fogjuk összeszedni magunkat.” jelentette be  Hacı Sabancı török üzletember.



Még több hír