A török sajtószemle
Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.
A Haber Türk adja hírül, hogy a Vagyonalap Intézet (SWFI) becslése szerint, a különböző állami vagyonalapokban kezelt vagyon jelenleg meghaladja a 7000 milliárd négyszáz milliárd dollárt, és ez az összeg 15 ezer milliárd dollárra fog emelkedni a 2020-ig terjedő időszakban alakítandó 21 új vagyonkezelő alap teljesítményével. Norvégia, Szaúd-Arábia, Kuvait és Katar a legnagyobb olajtermelő országok között szerepel. Kína, Szingapúr, Hong Kong nyersanyag- illetve feldolgozóipari termékexportja révén évek óta pozitív fizetésimérleg-egyenleggel rendelkezik. 2016 márciusát figyelembe véve 885 milliárd dollárral a világ legnagyobb befektetési alapja Norvégia, és őt 813 milliárd 8 száz millió dollárral követi Kína. Számítások szerint rövid idő alatt 200 milliárd dollárt érhetne el a török vagyonalap, így felülmúlná a szingapúri Temasek alapot, és várhatóan a 12. helyre kerülne a világlistán.
A Hürriyet arról számol be, hogy erősítik a kétoldalú kapcsolatokat Izraellel, ahonnan 2017-ben 1 millió vendéget vár a török vendégforgalmi ágazat. 7 év eltelte után egy török miniszter látogat Izraelbe. Nabi Avci kulturális és vendégforgalmi miniszter részt vesz a Tel Avivban megrendezett Nemzetközi Utazási Vásáron. Nabi Avcı kiemelte, hogy előmozdítják a kétoldalú kapcsolatok erősítését.
A Sabah ismerteti, hogy az ernegiaügyi és természeti erőforrások minisztere, Berat Albayrak által indított szénalapú villamosenergia-termelés első versenytárgyalása eredményét tették közzé, eszerint az Elektrik Üretim Részvénytársaság Çayırhanban található villamos energiatermelő telepek és szénbányák privatizációjára kiírt versenytárgyaláson nyert a Kolin-Kalyon Enerji - Çelikler közös ajánlata. A vállalat 800 megawat teljesítményű erőművet épít. Az pedig egy milliárd száz millió dolláros befektetést igényel.
A Vatan közzéteszi, hogy a török vállalat, Yapı Merkezi nyert a Kelet-Afrika első gyorsvonata építésére meghirdetett versenytárgyaláson. A török Yapı Merkezi és a portugál Mota-Engil közös ajánlatot tett a gyorsvonat építésére, amely útvonala Dar es Salaam-Morogoro.
A Star arról szól, hogy sikeresen fejezték be a SEA-ME-WE 5 nemzetközi összeköttetést biztosító tenger alatti távközlési kábel lefektetését, amelyben részt vett a TürkTelekom International is.