A nemzetközi sajtószemle

Mivel foglalkozik nemzetközi sajtó?

1563472
A nemzetközi sajtószemle

A 444 hírportálon látható az a cím: “Nem lehetett ott Chuck Norris a Capitolium előtti tüntetésen, mert ő ennél sokkal jóképűbb”

Az index hírportálon olvasható az a cím: “A pandémia hatására a 2008-as válság szintje alá csökkenhet a beáramló tőkebefektetések mértéke”

Az atv honlapján szerepel az a cím: “Karácsony szívszorító posztot osztott meg a halálozási adatokról: "az áldozatok emléke követeli meg tőlünk, hogy tisztán lássunk"

A Le Monde egyik címe azzal foglalkozik, hogy eljárás indult Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter ellen a magánérdek előnyben részesítése miatt.

A Le Soir egyik címe az: “Brüsszelben tüntettek egy afrikai származású fiúért, verekedés tört ki a tüntetésen.”

A Le Monde honlapján szerepel az a cím: “A párizsi bíróság döntése alapján az erőszak alkalmazása és rasszista támadás miatt három rendőrt figyelmeztetésben és megrovásban részesítettek”

A Deutsche Welle egyik címe az: “A Török Gyógyszerészeti és Orvosi Eszközök Ügynöksége engedélyezte a kínai CoronaVac vakcinát. Annak következtében Fahrettin Koca egészségügyi miniszter megkapta az első vakcinát”

A Die Presse honlapján olvasható az a cím: “Az Egészségügyi Világzservezet: 50 országban jelent meg a mutálódott vírus”

A Tagesschau hírportálon szerepel az a cím: “Jens Spahn német egészségügyi miniszter közölte, hogy februárban is érvényben kell maradniuk a Covid-19 megfékezése érdekében bevezetett intézkedéseknek”

Az Al-Dustour hírportálon látható az a cím: “57 halottja van a Szíria ellen irányult izraeli támadásoknak”

Az Al-Quds Al-Arabi honlapján olvasható az a cím: “Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a hivatali felmentési eljárás megindítására szavazott”

Az Al Jazeera honlapján szerepel az a cím:”Egy szíriai bevándorló vezeti a Kanadai Közlekedésügyi Minisztériumot”

Az İnterfax hírügynökség egyik címe azzal foglalkozik, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista december óta szerepel a körözöttek listáján Oroszországban.

Az RBK hírügynökség egyik címe arról szól, hogy a Bank of America szakértői szerint, Joe Biden választási győzelme pozitív irányú befolyást gyakorolhat az orosz piacra.

A Lenta hírügynökség egyik címe az: “Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el, hogy a következő héten megkezdik az oltási kampányt Oroszországban”

Az El Pais honlapján szerepel az a cím: “A spanyol kormány kormányzati segítséget ígért a hóvihar károsultjainak”



Még több hír