Háromoldalú találkozó zajlott Bakuban

A török-azerbajdzsáni-georgiai védelmi miniszter 10. találkozójára Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban került sor.

2069838
Háromoldalú találkozó zajlott Bakuban
guler azerbaycan.jpg
gurcistan-azerbaycan-Turkiye savunma.jpg

Yaşar Güler honvédelmi miniszter szerint Örményországnak történelmi lehetősége van arra, hogy békét, nyugalmat és együttműködést teremtsen a Dél-Kaukázusban, de nem élt vele kellőképpen.

Güler a találkozón mondott beszédében kijelentette, hogy Türkiye továbbra is szolidáris lesz Azerbajdzsánnal és Georgiával a térség békéje és stabilitása érdekében.

Emlékeztetve arra, hogy Azerbajdzsán egy 44 napos "egy haza művelettel" és terrorellenes művelettel felszabadította saját, 30 éve megszállás alatt álló területét, Karabahot az örmény megszállás alól, Güler elmondta: "Kezdettől fogva támogattuk és továbbra is támogatjuk az Azerbajdzsán és Örményország közötti tárgyalási folyamatot. Úgy gondoljuk, hogy a regionális béke és stabilitás felé vezető út az Azerbajdzsán és Örményország között aláírandó átfogó békemegállapodáson keresztül vezet. Úgy véljük továbbá, hogy a regionális közlekedési csomópontok megnyitása fel fogja gyorsítani a kapcsolatok normalizálását és a békefolyamatot."

Rámutatva, hogy a regionális együttműködési platformok előnyösek a dél-kaukázusi tartós béke és stabilitás szempontjából, Güler kiemelte:

"Bár Örményországnak történelmi lehetősége van arra, hogy békét, nyugalmat és együttműködést teremtsen a Dél-Kaukázusban, azt látjuk, hogy Örményország nem élt kellőképpen ezzel a történelmi lehetőséggel".

Güler miniszter kijelentette, hogy Türkiye támogatja az abháziai és dél-oszétiai konfliktus békés rendezését Georgia területi integritásának és szuverenitásának tiszeteletben tartása mellett.

Rámutatva, hogy Azerbajdzsán és Georgia a NATO két fontos partnere, Güler kijelentette, hogy továbbra is támogatni fogják azt, hogy a két ország erősítse kapcsolatait a NATO-val.



Még több hír