Több mint kétezren haltak meg a líbiai Derna városát sújtó árvízben

A Daniel vihar, ami a múlt héten Görögországra, Türkiyére és Bulgáriára is lecsapott, több líbiai nagyvároson, köztük Bengázin, Beidán, al-Mardzson és Dernán is átsöpört.

2036009
Több mint kétezren haltak meg a líbiai Derna városát sújtó árvízben
Libya Sel Felaketi1.jpg
Libya Sel Felaketi.jpg

A kelet-líbiai árvíz áldozatainak száma csak Derna városában meghaladta a 2 ezret.

 “Csak Derna városában több mint 2 ezer a halálos áldozatok száma, és a városban teljesen katasztrófális a helyzet”-hangoztatta Oszama Hammad kelet-líbiai kormányfő az al-Maszar helyi televíziónak adott telefonos interjúban.

Az árvíz egész kerületeket sodort el Dernában, a várost katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánították

Isam Abu Zeribe, a régió kormányának belügyminisztere elmondta, hogy Derna városában több mint 1500 ember holttestét találták meg, akik életüket vesztették heves esőzések miatt, és az eltűntek száma elérte a 7 ezret.

Ahmed Emdur dernai önkormányzati képviselője Facebook-oldalán kiadott nyilatkozatában kijelentette, hogy a városban számos épület és lakóház teljesen víz alá került, az infrastruktúrát elmosta az árvíz, a főutak megsemmisültek, és jelentős veszteségek keletkeztek a köz- és magánszférában. A még a héten is tomboló vihar miatt a hatóságok vészhelyzetet jelentettek be, az iskolák és a boltok bezártak, kijárási tilalom lépett életbe.

A líbiai nemzeti egységkormány szóvivője, Muhammed Hammude közösségi oldalán nyilatkozott az ország keleti részén bekövetkezett árvízi katasztrófa miatt tartott rendkívüli kormányülés után.

Hammude kijelentette, hogy a meteorológiai adatok azt mutatták, hogy a Dzsabal al-Akhdar régiókban feljegyzett csapadékmennyiség megközelítőleg 400 milliméter volt, ami több mint 40 éve a legmagasabb csapadékmennyiség volt Líbiában.

Emlékeztetett arra, hogy a nemzeti egységkormány miniszterelnöke, Abdulhamid Dibeybe 3 napos gyászt hirdetett az árvízi katasztrófa miatt, és országszerte félárbocra eresztik a zászlókat.

Eközben Dibeybe miniszterelnök nemzetközi segélyt kért az árvízkárosult területeken.

A kedvezőtlen időjárási viszonyok a líbiai Bengázi, Beyda, Merc és Suse városokat is érintették.

A Daniel vihar, ami a múlt héten Görögországra, Türkiyére és Bulgáriára is lecsapott, több líbiai nagyvároson, köztük Bengázin, Beidán, al-Mardzson és Dernán is átsöpört.



Még több hír