Beidézte Dánia rijádi ügyvivőjét a külügyminisztériumhoz Szaúd-Arábia
Szaúd-Arábia beidézte Dánia rijádi ügyvivőjét a külügyminisztériumhoz a Szent Korán koppenhágai égetése miatt.
Szaúd-Arábia beidézte Dánia rijádi ügyvivőjét a külügyminisztériumhoz a Szent Korán koppenhágai égetése miatt.
„Korábban elítélték egy radikális csoport Dániában tett lépéseit, például a Korán elégetését, valamint az iszlám és a muszlimok elleni rasszista jelszavak skandálását”-így áll a szaúd-arábiai külügyminisztérium írásos nyilatkozatában.
A nyilatkozatban leszögezték, hogy Dánia rijádi ügyvivőjét beidézték a Külügyminisztériumba, és tiltakozó jegyzéket adott ki, valamint hangsúlyozták, hogy Dániát arra kérték, hogy akadályozza meg az ilyen szégyenletes cselekményeket, amelyek nem felelnek meg a nemzetközi normáknak és törvényeknek.
"Szaúd-Arábia elutasítja ezeket a gyűlöletet terjesztő cselekedeteket a vallások között"-így áll a Külügyminisztérium nyilatkozatában.
Az iszlámellenes és ultranacionalista "Danske Patrioter (Dán Patrióták)" csoport tagjai Dániában elégették a Koránt.
Az iszlámellenes transzparenseket kitűző és az iszlámot sértő szlogeneket kiabáló csoport tagjai július 21-én az iraki, július 24-én Irán és Irak, július 25-én pedig Egyiptom és Türkiye nagykövetsége előtt elgégették a Szent Koránt.
Még több hír
11 ember vesztette életét a nigériai Kano államban egy mecsetben történt robbanásban
Haruna megjegyezte, hogy a robbanásban 11 ember meghalt, és 17-en megsérültek.