A finn és svéd kormányfő szerint országaik együtt fognak csatlakozni a NATO-hoz

Sanna Marin finn miniszterelnök és Ulf Kristersson svéd kormányfő szerint együtt fogják jóváhagyni országaik NATO-csatlakozását.

1941479
A finn és svéd kormányfő szerint országaik együtt fognak csatlakozni a NATO-hoz

Sanna Marin és Ulf Kristersson Stockholmban tartott közös sajtótájékoztatót.

Marin és Kristersson közölte, hogy országaik biztonsága egymástól függ, és szeretnék közösen lezárni a csatlakozási folyamatot, ahogy elkezdték.

A finn miniszterelnök kijelentette, hogy Svédországgal együtt nyújtották be a NATO-tagság iránti kérelmet, és együtt is kívánják befejezni a folyamatot.

Marin rámutatott, hogy az orosz-ukrán háború miatt végérvényesen megváltozott a biztonsági rend Európában, ezért szeretnének csatlakozni a NATO-hoz.

Marin közölte, hogy a vallási ügyek tiszteletben tartása szerepel a finn törvényekben, és megjegyezte:

„Furcsa, hogy úgy prezentálják a helyzetet, mint egy rossz gyerekét az osztályban. Svédország is teljesíti a NATO-tagsági követelményeket. Nem szeretem ezt a légkört, amelyben Svédországot bajkeverőként mutatják be.”

A svéd miniszterelnök is elmondta, hogy szoros kapcsolataik vannak Finnországgal, együtt indultak el a NATO-tagság felé vezető úton, és együtt is folytatják azt.

Kristersson emlékeztetett a Türkiye, Finnország és Svédország által aláírt háromoldalú memorandumra, és kijelentette:

„A ma reggeli kormányülésen hivatalossá tettük a kormány terrorizmusellenes törvényjavaslatát. A javaslatot márciusban nyújtjuk be a parlamentnek, és június 1-től lépnek hatályba az új terrorizmusellenes törvények. Ez mérföldkőnek számít Svédország terrorizmus elleni küzdelem iránti hosszú távú elkötelezettségében.”

A svéd kormányfő kitért az utóbbi időszak provokációira hazájában, valamint a Türkiyével lévő feszültségre is.

„Megértjük és osztozunk a csalódottságban, amelyet ezek a cselekmények okoztak. Nagyon egyszerű az üzenetem a svédeknek: csillapítsuk le a helyzetet, fókuszáljunk a nagy képre és arra, ami igazán fontos, Svédország nemzetbiztonságának a növelésére a NATO teljes jogú tagjaként” – fogalmazott.

Kristersson megjegyezte, hogy Svédország a háromoldalú memorandum keretében teljesíteni fogja a ráháruló kötelezettségeket.



Még több hír