Hivatalosan nyílt meg NATO-csúcs

Spanyolország fővárosa Madridban kezdődött el NATO-csúcs

1849780
Hivatalosan nyílt meg NATO-csúcs
nato liderler zirvesi1.jpg
nato liderler zirvesi2.jpg
nato liderler zirvesi aile fotografi.jpg
nato liderler zirvesi.jpg

A csúcs nyitása előtt a vezetőkkel készítettek fényképet. 

Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök találkozott Joe Biden amerikai elnökkel. Két vezető majd beszélgetett Boris Johnson brit miniszterelnökkel. 

"Nagyon fontos döntéseket hozunk a NATO megerősítésére egy veszélyesebb, versengőbb világban, ahol olyan tekintélyelvű országok, mint Oroszország vagy Kína, nyíltan megkérdőjelezik a szabályokon alapuló nemzetközi rendet" - fogalmazott Jens Stoltenberg a találkozó első munkaértekezletének kezdetén.
    A szövetségesek megállapodnak a NATO új stratégiai koncepciójában, amely megerősíti a szervezet elrettentési és védelmi képességét, növeli katonai erejének létszámát, valamint garantálja a kellő forrásokat a biztonságot fenyegető kihívásokkal szemben - tette hozzá.
    "A NATO ajtaja továbbra is nyitva áll" - hangsúlyozta a főtitkár, és megerősítette, hogy a szövetség hivatalosan is fel fogja kérni Finnországot és Svédországot a csatlakozásra, miután Törökország feloldotta vétóját, és beleegyezett a két északi ország NATO-tagságának támogatásába.
    Stoltenberg közölte: a csúcs résztvevői megállapodnak egy Ukrajnának nyújtandó átfogó segélycsomagról is. "Folytatjuk példa nélküli segítségnyújtásunkat, hogy Ukrajna megvédhesse magát" - mondta, hozzátéve, hogy az ukrán nép bátorsága inspiráció az egész világ számára.
    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videokapcsolaton keresztül részt vesz a zárt ajtók mögött zajló munkaértekezleten.
    "A világ ránk figyel, mutassuk meg egységünket és összetartásunkat" - fogalmazott az eseménynek otthont adó Spanyolország miniszterelnöke bevezető beszédében.
    Pedro Sánchez hangsúlyozta: a következő két nap döntései határozzák meg a jövőt, a kihívásokra adandó sikeres választ. "Meg kell erősíteni szövetségünket" - jelentette ki, és fontos mérföldkőnek nevezte, hogy újabb két ország csatlakozhat hamarosan az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez.

Forrás: MTI



Még több hír