Megvitatják a majomhimlő veszélyét
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megtartotta első ülését annak megvitatására, hogy globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánítja-e a múlt hónap óta tartó majomhimlővírus-járványt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) írásbeli nyilatkozatban tette közzé, hogy a WHO sürgősségi bizottsága a következő napokban nyújtja be a WHO vezetőségének azon javaslatát, miszerint a majomhimlő-járványt a nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetként értékeljék.
Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója a találkozó után a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy több mint 3200 megbetegedést észleltek 48 országban, köztük afrikai országokban, ahol a vírus endémiás, és 2022 eleje óta körülbelül 70 ember halt meg Közép-Afrikában.
Ghebreyesus arra hívta fel a figyelmet, hogy a nigériai esetek többsége nők közül kerül ki.
Ghebreyesus emlékeztetett arra, hogy ez az első alkalom, hogy a vírus olyan országokban jelent meg, ahol nem endemiás, azért nagyon fontos felfedezni azt, hogy mi a vírus terjedési útja.
A WHO sürgősségi bizottsága a következő napokban új ülést tart, hogy megvitassa a majomhimlő jelentette veszélyt.
Még több hír
11 ember vesztette életét a nigériai Kano államban egy mecsetben történt robbanásban
Haruna megjegyezte, hogy a robbanásban 11 ember meghalt, és 17-en megsérültek.