Svájc nem küld katonai támogatást Ukrajnának

Svájc nem küld lőszert Lengyelországnak, másszóval nem támogatja Ukrajna fegyverkezési törekvéseit.

1799811
Svájc nem küld katonai támogatást Ukrajnának

Ignazio Cassis svájci elnök lengyelországi látogatása során az SRF állami televíziónak nyilatkozva értékelte a február 24-én kitört ukrán-orosz háborút és az Oroszország elleni szankciókat.

Cassis a lengyelországi látogatása során találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és a találkozó során arra kérte a svájci elnököt, hogy küldjön lőszert Lengyelországba Ukrajna számára.

"Ez a javaslat nem felel meg a semleges álláspontunknak. Morawieckinek nyilvánosan ezt mondtam." – jelentette be.

Az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban Ignazio Cassis azt mondta:

"A lengyel kormány teljes mértékű támogatást is kért a szankciókhoz. Közöltem a miniszterelnökkel, hogy nem csak támogatjuk a szankciókat, hanem többet is teszünk."

Az ukrán-orosz háború kitörése után a NATO-országok úgy döntöttek, hogy több ezer páncéltörő és több száz légvédelmi rakétát, valamint nagy mennyiségű kézi lőfegyver- és lőszerkészletet küldenek Ukrajnába.

Az Európai Unió országai is intézkedtek, hogy 450 millió euró értékben fegyvert és 50 millió euró értékben védőfelszerelést küldjenek.

A nemzetközi béketárgyalásoknak otthont adó, és a semlegességéről híres Svájc február 28-án csatlakozott azon országokhoz, amelyek az Oroszország elleni szankciók bevezetése mellett álltak.

 



Még több hír