Jelentést adtak ki a jemeni helyzet gyermek áldozatairól

A tavalyi év első 5 hónapjában 562 gyerek halt meg Jemenben, akiket húszik toboroztak be soraikba.

1770440
Jelentést adtak ki a jemeni helyzet gyermek áldozatairól

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Jemennel foglalkozó nemzetközi és regionális szakértői küldöttsége által közzétett éves jelentésben rögzítették azt is, hogy az Irán által támogatott húszik megsértették a jemeni civil lakosság jogait.

A jelentésben leszögezték, hogy a húszik megfenyegették a családokat, hogy nem részesülhetnek humanitárius segélyben, ha nem járulnak hozzá "gyermekeik toborzásához".

A jelentésben, amely rámutatott, hogy a húszik táborokban fegyveres kiképzésben részesítettek 7 éves gyerekeket, rögzítették, hogy a 2021 januárja és májusa közötti összecsapásokban erőszakkal besorozott és meghalt 562 gyermek listáját érték el.

A jelentés azt is jelzi, hogy a húszik megakadályozták, hogy a humanitárius segélyek eljussanak az irányításuk alatt álló tartományokban az emberekhez, és nehéz feltételeket állítottak a segélyszervezetek elé.

A jemeni információs miniszter, Muammar al-Iryani 2021. november 11-én nyilatkozott a kérdésben, és kijelentette, hogy a húszik túl sok veszteséget szenvedtek, mióta a harcok megkezdődtek a kormány egyik utolsó fellegvárában és a milícia hamarosan kifogy az erőből, azért megduplázták a toborzott gyerekek számát.

"A húszik arra kényszerítik a kereskedőket, hogy üzemanyagot adjanak el és illegális díjakat szedjenek be az általuk működtetett feketepiacon. Ezzel a módszerrel a húszik manipulálják az üzemanyag-árakat." – áll a jelentésben

Megállapították, hogy a jemeni konfliktusban érintett valamennyi fél megsértette a nemzetközi humanitárius jogot és a nemzetközi emberi jogot az igazságszolgáltatási rendszer gyengesége és kötelezettségeinek teljesítésére való képtelensége miatt.



Még több hír