Az USA-ban 2017-2019 között 106 millió dollárral támogatták az iszlámellenes csoportokat

Egy jelentés szerint az Amerikai Egyesült Államokban 2017 és 2019 között hozzávetőleg 106 millió dollár támogatást nyújtottak iszlamofób csoportoknak

1761279
Az USA-ban 2017-2019 között 106 millió dollárral támogatták az iszlámellenes csoportokat

Az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) által közzétett „Iszlamofóbia a főáramban” című jelentésben az országban működő muszlimellenes csoportoknak nyújtott pénzügyi támogatásokat vizsgálták.

A jelentésben megállapították, hogy a vizsgálat alá vont 35 legnagyobb iszlamofób szervezet és alapítvány közül 26 muszlimellenes csoport részére 105 865 763 dollárt utaltak át a 2017-2019 közötti időszakban .

Huzaifa Shahbaz, a CAIR nemzeti kutatási és érdekképviseleti koordinátora elmondta, hogy a jelentés megállapítja, az amerikai muszlimokról és az iszlámról hamis információkat terjesztő iszlamofób hálózatot jól finanszírozzák és aktívan tevékenykedik.

Az adományozók között olyan meghatározó nevek szerepelnek, mint a Fidelity és Schwab, valamint olyan vallási jótékonysági szervezetek, mint a Zsidó Közösségi Alap és a Nemzeti Keresztény Segélyalapítvány.

A jelentésben rámutattak, hogy olyan családi magánalapítványok is dollármilliókkal járultak hozzá a muszlimellenes tevékenységek támogatásához, mint az Adelson Family Foundation.

A jelentésben felsorolt muszlimellenes gyűlöletcsoportok között szerepeltek az American Center for Law and Justice (ACLJ), a Gatestone Institute, a Center for Security Policy, a Middle East Forum, a Middle East Media Research Institute, a David Horowitz Freedom Center, a Clarion Project és a Terrorism Research Project.

A jelentésben ismertették, hogy 2019-2020-ban a CAIR-hez több mint 6000 panasz érkezett iszlamofób tartalommal kapcsolatban, és részleteket osztottak meg a muszlim diákokat érintő iskolai zaklatással, az amerikai politikában megjelenő közel 40 iszlamofób diskurzussal, valamint mintegy 16 mecset elleni támadással kapcsolatban is.



Még több hír