Biden: káosz nélkül lehetetlen volt az afganisztáni kivonulás

Joe Biden amerikai elnök kijelentette: lehetetlen „káosz nélkül” távozni Afganisztánból, és nem tudják jobban levezetni a kivonulást.

1694015
Biden: káosz nélkül lehetetlen volt az afganisztáni kivonulás

Az ABC csatornának nyilatkozó Biden elmondta: a kivonulás jó döntést volt, melyet támogatnak, s beszélt a döntés okairól is.

Arra a kérdésre, hogy nem gondolja-e, hogy jobban is levezényelhették volna a kivonulást, Biden azt válaszolta:

„Nem gondolom. Ez egy olyan folyamat, amelyet káosz követ, s bár van olyan elképzelés, hogy ennek megvan a módja, de nem tudom, hogy lesz.”

Biden elmondta, hogy nem voltak biztosak benne, hogy a tálibok engedélyezni fogják-e, hogy az amerikaiak elhagyják az országot, de jelenleg együttműködnek, engedélyt adnak az amerikai állampolgárok távozására.

A kabuli Hamid Karzai reptéren kitört káosz kapcsán Biden kijelentette: mielőtt helyre kellett állítani a kontrollt, gyorsan kellett cselekedni, s ők így is tettek.

Biden utalt arra, hogy Asraf Gani köztársasági elnök elhagyta az országot, a hadsereg pedig egyáltalán nem tanúsított ellenállást, s pont ezért volt nagyon jó döntés, hogy lehagyták az országot.

„Egyszerű döntést hozhattam. Ha azt mondtam volna, hogy maradunk, sokkal több katona odaküldésére kellett volna felkészülnünk” – mondta Biden, hozzátéve: a döntés megakadályozta, hogy sokkal több amerikai katona haljon meg Afganisztánban.

Arra a kérdésre, hogy mit tesznek, ha az amerikaiak evakuálása kitolódik augusztus 31 utánra, Biden azt felelte: ha kell, az amerikai katonák addig maradnak, míg minden amerikait evakuálnak.

A tálibok vasárnap ostromolták meg az afgán fővárost, Kabult. Asraf Gani köztársasági elnök elhagyta az országot, a kormányerők pedig Kabult, és a tálibok harc nélkül elfoglalták a várost.



Még több hír