Nagyobb támogatásra van szüksége a COVAX programnak

Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezérigazgatója örömmel fogadta a G7 országok azon közleményét, hogy 870 millió dózis koronavírus-vakcinát adományoznak a rászorulóknak, ám hozzátette: ez még nem elegendő.

1657536
Nagyobb támogatásra van szüksége a COVAX programnak

A WHO írásos közleménye szerint a G7 a COVAX-program keretében 870 millió dózis koronavírus-vakcinát adományoz a rászoruló országoknak, ennek felét legkésőbb ez év végéig, a második felét 2022-ig.

A közlemény dicsérettel említi, hogy a G7 a COVAX-ot támogatja, mely a leginkább rászoruló országok vakcinához jutását segíti.

„Számos országban emelkednek a fertőzésszámok, amivel oltatlanul kell szembenézniük. Mindannyian az életért versengünk, de ez nem igazságos verseny. Számos ország még a járvány kiindulópontjáról is nehezen tud elmozdulni” – jelentette ki Ghebreyesus a G7 döntése kapcsán.

Hozzátette, hogy a WHO örömmel fogadja a G7 nagylelkű felajánlását:

„De még többre van szükség, és gyorsan el kell juttatni ezeket a vakcinákat” – hangsúlyozta.



Még több hír