Újabb zűrzavar Mianmarban

Újabb katonák haltak meg a mianmari tüntetések során.

1636358
Újabb zűrzavar Mianmarban

Az elmúlt héten legalább 16 katona halt meg a puccsellenes tüntetők és a mianmari hadsereg között kirobbant összecsapásokban.

A The Irrawaddy című újság közlése szerint a sagaingi tartomány Kani körzetében május 6-án és 7-én zajló tüntetéseken a tüntetők házi készítésű fegyverekkel adtak le lövéseket a mianmari katonákra, akik próbáltak szétszórni a tömeget.

Legalább 16 katona halt meg a kitört összecsapásokban.

Hírek szerint azon csoport, amely választ adott a tömeg szétszórásárairányuló erõfeszítésekre, a polgári ellenállási erőnek vallja magát.

Másrészt a mianmari hadsereg fegyveres beavatkozásának eredményeként az országbeli tüntetések során eddig 774 ember vesztette életét.

A Politikai Foglyok Támogató Szövetsége (AAPP) által kiadott napi jelentés megerősítette, hogy az elmúlt 24 óra leforgása alatt 2 ember vesztette életét.

Információk szerint 774 polgári személy vesztette életét, 3 ezer 778 embert vettek őrizetbe.

A jelentés hozzászól, hogy őrizetbe vételi parancsot adtak ki 1498 ember ellen.



Még több hír