További amerikai katonákat küldenek Németországba

Az Egyesült Államok megemeli Németországban állomásozó katonái számát - jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Berlinben.

1620458
További amerikai katonákat küldenek Németországba

A Biden-kormány tagjai közül Németországba elsőként ellátogató miniszter Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszterrel folytatott megbeszélése után, kettejük közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a nagyjából 500 fős csapaterősítést az idén ősszel hajtják végre. 

Austin kiemelte, hogy Németország a hazája egyik leghűségesebb szövetségese, amellyel közösen képviselik a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság értékeit. 

A Wiesbaden térségébe telepítendő új egységek révén az amerikai védelmi erők az eddiginél is hatékonyabban tudnak majd megakadályozni konfliktusokat, "vagy ha kell, harcolni és győzni" - mondta Lloyd Austin.

Austin kiemelte, hogy a csapaterősítéssel a Németország és az egész NATO melletti amerikai elkötelezettséget kifejezik. 

Annegret Kramp-Karrenbauer hangsúlyozta: megtiszteltetés hazájának, hogy az új amerikai védelmi miniszter első hivatalos európai útja Németországba vezetett, és örömteli, hogy már nem a csapatkivonás, hanem a németországi amerikai jelenlét erősítése van napirenden. - mondta.

Annegret Kramp-Karrenbauer a védelmi kiadások növelésével és a Bundeswehr - a német hadsereg - külföldi műveleteivel kapcsolatban kiemelte, hogy Németország a szövetségesei szolidaritásának köszönheti szabadságát és biztonságát, és viszonozza ezt a szolidaritást.
    

Forrás: MTI



Még több hír