Nagyrészt nők harcolnak az egészségügyben a koronavírus ellen

A koronavírus-járvány elleni küzdelem első soraiban harcoló egészségügyi dolgozók nagy része nő, jelentette ki a WHO európai igazgatója, Hans Kluge.

1595736
Nagyrészt nők harcolnak az egészségügyben a koronavírus ellen

A koronavírus-járvány elleni küzdelem első soraiban harcoló egészségügyi dolgozók nagy része nő, jelentette ki a WHO európai igazgatója, Hans Kluge.

Hans Kluge virtuálisan rendezett sajtótájékoztatóján emelte ki a nők szerepét a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Kluge elmondta: világszerte az egészségügyi szektor dolgozóinak 70%-a nő.

Emellett az európai kontinensen az ápolók 84, az orvosok 53%-a nő.

A közelgő Nemzetközi Nőnapra utalva Kulge elmondta: a nemek közötti egyenlőség egyetlen európai országban sem valósult meg maradéktalanul, és a koronavírus-járvány alatt a helyzet csak rosszabbodott.

Azt is kiemelte, hogy a nők nagyobb arányban fertőződnek meg a vírussal:

„Hosszú ideje tudjuk, hogy a rendkívüli helyzetek aránytalanul nagy hatást gyakorolnak a nők egészségére, és a koronavírus-járvány sem kivétel” – mondta.

Kluge arra is rámutatott, hogy 5 hete a Covid-19-et elkapó mintegy 1,3 egészségügyi dolgozó 68%-a nő volt.

Kluge európai igazgató hangsúlyozta: minden meg kell tenni a koronavírus-járvány elleni küzdelem első soraiban harcoló egészségügyi dolgozók védelmében, és a kormányok felelőssége a szektor dolgozóinak oltása.



Még több hír