2022 elejéig tarthat a koronavírus-járvány a WHO szerint

A WHO szerint 2022 elejéig tart még a koronavírus-járvány, és a legrosszabb részének már vége.

1588135
2022 elejéig tarthat a koronavírus-járvány a WHO szerint

A dán DR állami hírügynökségnek nyilatkozó Dr. Hans Kluge, a WHO európai igazgatója elmondta: 2021 is még a koronavírus-járvány éve lesz, de 2020-hoz képest mérsékeltebb és kezelhetőbb járványhelyzet várható.

Kluge kiemelte, hogy a legrosszabb résznek már vége, és 2020-hoz viszonyítva lényegesen többet tudunk a vírusról.

Hangsúlyozta, hogy senki nem tudhatja előre a koronavírus-járvány jövőbeli fejleményeit, és saját becsléseit így fogalmazta meg:

„Én úgy vélem, 2022 elején fog a járvány véget érni.”

Azt is hozzátette:

„A vírus ezt követően is köztünk marad, de nem gondolom, hogy korlátozásokra lenne majd szükség. Ez egy optimista üzenet.”

Kluge beszélt a Covid-19 mutációiról is, kiemelte, hogy a mutációk normálisak, próbálnak megfelelni a kihívásnak, de a mutációk gyors terjedését aggasztónak tartják.

Hangsúlyozta, hogy figyelemmel kísérik, hogy a Covid-19 mutálódott, gyorsabban terjedő formái ellen mennyire hatásosak a vakcinák, ha szükségesnek látják, a vakcinákat az új mutációknak megfelelően módosítják, ám arra nincs szükség, hogy az alapoktól kezdve új vakcinákat dolgozzanak ki.



Még több hír