A jemeni aknamentesítő műveletről szólt Emin el-Akili

Jemenben a háború kezdete, 2015 óta több mint 76 ezer aknát hatástalanítottak.

1208293
A jemeni aknamentesítő műveletről szólt Emin el-Akili

A SANA, jemeni hírügynökség közlésére hivatkozva, a Nemzeti Aknamentesítő Művelet Igazgatója, Emin el-Akili Genfben részt vett az élő erő elleni aknák használatának tilalmára vonatkozó szerződést aláírt országok találkozóján.

Emin el-Akili a találkozón mondott beszédében közölte, hogy a háború miatt az ország egész területén mindenütt találhatóak a lövedékek és az aknák, a húszik több helyre aknát telepítettek, a háború kezdete óta több mint 14 ezer élő erő elleni, és 62 ezer tankelhárító aknát hatástalanítottak.

Akili kijelentette, hogy a húszik tisztában vannak azzal, hogy az aknákkal nem akadályozhatják meg a hadműveleteket, abból kiderül, hogy a polgári személyek voltak a célpontok.

A húszik nem tettek nyilatkozatot.

A jemeni kormány állítja, hogy a húszik az ellenőrzésük alatt álló területekre mintegy egymillió aknát telepítettek.

A kormány származású adatokra hivatkozva a 2015 március és 2018 március között aknarobbanás miatt ezer 194 személy vesztette életét, kétezer 287-en megsebesültek.

A húszik 2014 szeptembere óta ellenőrzés alatt tartják Szanaát, és több térséget, a nemzetközi koalíció pedig 2015 márciusa óta a húszik ellen támogatja a jemeni kormányt.



Még több hír