20 ezer gyermek az éhhalál küszöbén áll Dél-Szudánban

Az éhezés, az alultápláltság miatt 20 ezer gyermek van életveszélyben Dél-Szudánban.

1071930
20 ezer gyermek az éhhalál küszöbén áll Dél-Szudánban

A Save the Children nemzetközi gyermekjogvédő szervezet közleménye szerint, a háborús körülmények közepette  1 millió gyermeknek és több mint 6 millió embernek sürgős élelmiszersegélyre van szüksége  az országban.

“270 ezer gyermeket éhhalál fenyeget, és számítások szerint az év végéig hozzávetőleg 20 ezer gyermek halhat éhen.”- áll a nyilatkozatban.   

“Humanitárius segítségnyújtási tevékenység folytatásához sürgősen szükség van anyagi támogatásra, ellenkező esetben számtalan gyermeket fenyeget éhhalál” – emelte ki Deidre Keogh a szervezet dél-szudáni igazgatója.

A szervezet arra emlékeztet, hogy a gyermekeknek kell szembenézniük a háború legsúlyosabb következményeivel, a humanitárius szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítését sürgette.

Dél-Szudán 2011-ben vált ki Szudánból, Salva Kiir Mayardit államfő 2013 december 16.-án elbocsátotta Riek Machar alelnököt, azzal indokolva döntését, hogy puccskísérletet  hajtott végre, azóta folytatódik a belháború az országban.

A Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD) égisze alatt zajlott béketárgyalások végén  többször békeegyezményeket, és tűzszüneteket írtak alá, de újra kirobbantak a fegyveres konfliktusok.

Végre október 12.-én az ellenézki vezetők békeegyezményt írtak elá a Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD) 33. ülésszakaszán, amely Addisz-Abebában zajlott.

Dél-Szudánban tízezrek vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá a belháború miatt.



Még több hír