Lemondott az örmény miniszterelnök
Bejelentette lemondását Nikol Pasinján örmény miniszterelnök.
Nikol Pasinján egy magántelevízió élő adásában jelentette be lemondását, azt mondva:
"Lemondom a miniszteri posztról."
A hónap elején az ellenzéki pártok elfogadták azt a határozatot, amely akadályt gördít az előre hozott választás elé, arra Pasinján ígérte, hogy azért mond le, hogy ne oszlassák fel a parlamentet.
Pasinján lemondása után már az kell, hogy a parlamenti képviselők válasszák az új miniszterelnököt.
Ha semmilyen párt nem állít jelöltet, előrehozott választás lesz az országban.
Ha bármelyik párt miniszterelnök-jelöltet állít, várhatóan Pasinján támogatói is tartanak demonstrációt.
Az örmény törvények szerint, ha az első fordulóban nem sikerül miniszterelnököt választani, egy hét múlva lesz a második forduló. A második fordulón induláshoz a parlamenti képviselők egy harmadának támogatása szükséges. Ha e fordulóban is nem sikerül kormányfőt választani, feloszlatják a parlamentet, és előrehozott választás lesz az országban.
A parlamenti választások után feloszlatják a parlamentet, és legkorábban 30, legkéseőbb 45 nappal a parlament feloszlatását követően lehet az előrehozott választás.
Az új kormányalakításig lesz hatalmon egy ideiglenes kormány.