Újabb részletek a merényletre készülő német tisztről

Újabb részletek láttak napvilágot a Németországban a terrortámadásra készülő rasszista tiszttel kapcsolatos botrány kapcsán.

725644
Újabb részletek a merényletre készülő német tisztről

A múlt héten őrizetbe vett Franco A. franciaországi NATO-egységénél tartott kutatás során horogkeresztes halállistát találtak.

A listán egy németországi török motorkerékpáros csoport mellett muszlimok, zsidók és német politikusok nevei is szerepelnek.

A volt német köztársasági elnök, Joachim Gauck, igazságügy-miniszter Heiko Maas, köztársasági elnökhelyettes, Claudia Roth is szerepel a listán, nevük mellett szerepel megölésük tervezett dátuma is.

A halállistát 2015. óta állította össze.

A német hadseregben rejlő rasszista szerveződésnek más dimenziói is vannak.

Franco A. 2014-ben, egy katonai egyetemen írt szakdolgozatában szintén rasszista nézetek szerepelnek, ám annak ellenére, hogy a parancsnokát figyelmeztették ezzel kapcsolatban, ő megúszta a történteket egy figyelmeztetéssel.

A kormányon lévő szociáldemokraták von der Leyen védelmi miniszter lemondását követelik.

A 28 éves Franco A. szíriai menekültnek adta ki magát, és így készült merényletet elkövetni.



Még több hír