Ma van a Mirádzs éjszaka
A mai éjszaka a Mirádzs éjszaka, amikor Mohammed Próféta Allah jelenlétébe emelkedett.
A Mirádzs éjszaka a január 12-én kezdődött, „áldott három hónap” közül az első hónap, Redzseb 27. éjszakája. Az iszlám hite szerint Mohammed Próféta a hidzsra szerinti 621. év Redzseb hónap 27-én éjszaka a Mekkában lévő Sérthetetlen Mecsetből a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetbe vitetett, ahonnan a Mindenható Allah elé emelkedett az égbe.
Az Éjszakai Utazás és Felemelkedés néven ismert csodákkal teli esemény a Kegyes Korán szúráiban is szerepel (Az Éjszakai Utazás, A csillag). Az Éjszakai Utazás (Iszra) során vitetett Mohammed Próféta Mekkából Jeruzsálembe, a Felemelkedés (Mirádzs) során pedig Allah elé az égbe.
Az iszlám forrásai szerint a Mekkából Medinába költözést jelentő Hidzsra előtt egy évvel történt csodálatos utazás a Mindenható Allah ajándéka volt mindazokért a nehézségekért, amelyeket a Próféta Mekkában elszenvedett.
Ezen az éjszakán a Mindenható Allah kinyilatkoztatta az Éjszakai Utazás című szúrában is megtalálható, a társadalom nyugalmát és biztonságát adó erkölcsi és viselkedésbeli alapelveket, amelyek között ott van minden ember élethez és emberi méltósághoz való joga is.
Még több hír
Egy újabb jéghegy vált le az Antarktiszon
Köztudott, hogy az elmúlt 3 évben nagyobb darabok váltak le az Antarktiszon, mint a városok.