Bemutatták a TRT új nemzetközi digitális platformját

Török Rádió és Televízió Társaság (TRT) új nemzetközi digitális platformja, a „Tabii” bemutatóját Beykozban, a Kundura gyárban tartották

1982349
Bemutatták a TRT új nemzetközi digitális platformját
altun sobacıı.jpg
altun sobacı.jpg

A rendezvényen részt vett Fahrettin Altun kommunikációs igazgató, a TRT vezérigazgatója, Zahid Sobacı, az AA hírügynökség vezérigazgatója, Serdar Karagöz és helyettese, Yusuf Özhan, emellett a művészet, film, politika, sport, üzleti és propaganda világ számos személyisége.

Fahrettin Altun a rendezvényen mondott beszédében kijelentette: a TRT digitális platformja rendkívül komoly szereplőként verseng majd a globális színtéren.

A TRT digitális platformja 5 nyelven fog sugározni, és Altun hozzátette: biztos benne, hogy a jövőben még további nyelvek is hozzáadódnak.

Altun Azt is kiemelte, hogy a globális színtéren már nem csak fogyasztóként, hanem tartalom előállítókat is jelen vannak, amit kulturális területen is határozottan képviselnek:

„Az egész világot megszólítjuk a minket egyesítő történetekkel. Úgy gondolom hogy ez a projekt rendkívül illik köztársaságunk fennállásának 100 éves évfordulójára, Türkiye évszázadához!”

Sobacı vezérigazgató is beszédet mondott a rendezvényen, melyben kiemelte, hogy a TRT hosszú időn keresztül, nagy gondossággal készítette elő a nemzetközi platformot:

„Azzal a mottóval, hogy a digitális színtéren is lehetséges egy igazságosabb világ, ma nemzetközi platformunk megteszi az 1. lépést afelé, hogy a nemzetközi arénában országunk új márkaneve legyen” - mondta.

Hozzátette azt is, hogy „az ország memóriájaként” a TRT képviseli Türkiye hangos és film emlékeit:

„Ma már 18 televíziós, 17 rádiócsatorna, 7 nemzetközi digitális hírplatform, számos alkalmazás, több tucat hazai és nemzetközi rendezvény segítségével 41 nyelven és dialektusban érünk el 7 kontinenst. A TRT fejlődéssel, növekedéssel jutott el napjainkig. Alapelvünk tettük, hogy folyamatosan akkor szükségleteit és lehetőségeit megvizsgálva és értékelve cselekedjünk.

Vezető szolgáltatóvá válunk a világon a családközpontú tartalom biztosításában. Filmjeink és sorozataink mellett a gyermekeknek készült animációs tartalommal a bennünk bízó családok új digitális otthonává válunk. A TRT első nemzetközi digitális platformja az első ütemben török, angol, spanyol, urdu és arab nyelven sugároz tartalmat. 30 új tartalommal és 184 résszel indulva a leggazdagabb eredeti tartalmat kínáló digitális platformmá válunk. Projektjeink mellett a TRT kedvelt projektjei is helyet kapnak platformunkon, amelyet országunkban május 7-től érhetnek el felhasználóink” – mondta.

Sobacı elmondta, hogy a TRT új nemzetközi digitális platformja, a „Tabii” a "www.tabii.com" címen érhető el, és az 1. ütemben ingyenesen biztosítják a türkiyei felhasználók számára.

Az eredeti tartalom iránt érdeklődők a nemzetközi digitális platformon az akció filmtől a komédiáig, a történelmi drámától a rajzfilmekig számos érdekes tartalmat találhatnak.



Még több hír