Budapesten rendezik a Médiajártasság a digitális korban és török nyelvi műhelyt

A kétnapos konferenciára december 18-19-én a Yunus Emre Török Kulturális Intézetben kerül sor.

1748826
Budapesten rendezik a Médiajártasság a digitális korban és török nyelvi műhelyt
Médiajártasság 2.jpg

A török Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium támogatásával, a Rádió és Televízió Legfelsőbb Bizottsága (RTÜK) és a Yunus Emre Török Kulturális Intézet szervezésében rendezik meg Budapesten a 2. Médiajártasság a digitális korban és török nyelvi műhely konferenciát.

Az RTÜK közleménye szerint a december 18-19-én a budapesti Yunus Emre Intézetben megrendezendő műhelyen a balkáni országokban élő törökök és törökül tanuló külföldiek vesznek részt.

A rendezvényen a digitális médiában való jártasságot fejlesztő programok mellett gyerekeknek is szerveznek foglalkozásokat.

Ebubekir Sahin, az RTÜK elnöke elmondta: a Brüsszelben rendezett első találkozón fontos eredmények születtek, a budapesti rendezvényen pedig tudományos előadások is elhangzanak.

Hozzátette: örülnek, hogy együttműködhetnek a Yunus Emre Intézettel, melynek célja a török nyelv megismertetése és terjesztése a világon.

Elmondta, hogy az RTÜK hosszú ideje munkálkodik a médiajártasság fejlesztésén, s kiemelten fontosnak tartják a digitális korban az emberiségre, de különösen a fiatal generációra káros médiatartalmak, szólamok és gyűlöletbeszéd elleni küzdelmet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a médiajártasság mennyire fontos a hamis hírek és információk kiszűrésében, s bel- és külföldön is arra törekednek, hogy a gyermekeket, fiatalokat és szüleiket is képessé tegyék erre.

A rendezvényen a törökországi Bolu, Konya és Kayseri egyetem oktatói karának képviselői mellett beszédet mond a Török Köztársaság budapesti nagykövete, Ahmet Akif Oktay, az RTÜK elnöke, Ebubekir Sahin, a Yunus Emre Intézet igazgatója, Prof. Dr. Seref Ates, Doc. Dr. Kübra Güran Yigitbasi török családügyi és szociális miniszterhelyettes, Prof. Dr. Kemal Sayar pszichiáter-író, és még számos meghívott és szakember is.

Ahmet Barışçıl, Budapest



Még több hír