Egy luxushajó kikötött a marmarisi kikötőben
A máltai zászló alatt hajózó "Horizon" kikötött a marmarisi kikötőben.
A "Horizon" megérkezett a marmarisi kikötőbe, fedélzetén 1400 utassal, nagyrészt spanyol turistákkal, és 500 fős személyzettel.
Ahajó fedélzetéről az utasok nagy része partra szállt, majd a vámügyek intézése után a városnézést tartottak, a marmarisi vásárcsarnokat, belső várat, és jachtkikötőt tekintették meg.
Több turista pihent kávézóban, vagy ment vásárolni.
Az ortacai Dalyan és Ula Akyaka kerületéből induló kirándulásokon résztvevő utasok megnézték a történelmi nevezetességeket İçmeler, Orhaniye, Turgut, Bayır és Gökçe kerületben.
A Marmaris Cruise Port Műveleti Igazgatója, Bora Bayazıt kijelentette, hogy a hajó nagyrészt spanyol turistákat szállít, és azok immár harmadik alkalommal jöttek Marmarisba.
Idén mintegy 40 luxushajót fogad Marmaris, jelentette be Bayazıt,
A Horizon nevet viselő luxushajó idén még 16 alkalommal Marmaris felé veszi az irányt"- tette hozzá.
Még több hír
Az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC), a fiatal ország
Az ország népessége nagyrészt Törökországból érkezett törökökből és ciprusi törökökből áll.