Macron: nem hárítható minden felelősség az Európai Unióra gazdai tiltakozásokért
Emmanuel Macron francia elnök kijelentette: nem hárítható minden felelősség az Európai Unióra az országában és Európaszerte napok óta tartó gazdai tiltakozásokért.
Emmanuel Macron francia elnök kijelentette: nem hárítható minden felelősség az Európai Unióra az országában és Európaszerte napok óta tartó gazdai tiltakozásokért.
Emmanuel Macron és Ulf Kristersson svéd kormányfő Svédország fővárosában, Stockholmban tartott közös sajtótájékoztatón beszélt.
Macron francia elnök kijelentette: a két ország 2017-ben megalapozott innovációs együttműködése mellett a gazdasági, ipari, polgári, nukleáris energia és védelem területén is fokozzák munkájukat.
"Könnyű lenne mindent az Európai Unióra hárítani"-jelentette be Macron, válaszolva az újságírók kérdéseire a Franciaországban és sok más európai országban zajló gazdatüntetésekkel kapcsolatban.
Emmanuel Macron elmondta:az Európai Unió közös agrárpolitikája nélkül a gazdálkodóinknak nem lenne bevétele, és azzal érvelt, hogy a tiltakozások során az Európai Unióval szembeni kritikának "reálisnak" kell lennie.
Még több hír
Egyre több országba irányul a török vetőmag
İbrahim Yumaklı mezőgazdasági és erdészeti miniszter Ankarában tett nyilatkozatot.