Törökország 3 különböző bóros műtrágyát fejlesztett ki
Fatih Dönmez energetikai és természeti erőforrásokért felelős miniszter bejelentette, hogy török mérnökök hosszú idő óta bóros műtrágyán dolgoznak.
A több tucat tárgyalást folytató miniszter közölte:
„A bóros műtrágyán végzett munkálatok végső szakaszába értünk. Márciusban talán már meg is fogjuk kezdeni a próbagyártást. A talajszerkezettől, a terményfajtától és a csapadékosságtól függően 3 különböző bóros műtrágyát fejlesztettünk ki.”
Dönmez miniszter kiemelte, hogy külföldön komoly piaci potenciál áll rendelkezésre. „Mi rendelkezünk a világ bórkészletének körülbelül 73 százalékával. A bór globális piacának 59 százaléka is a miénk.” – mondta.
A miniszter ismertette, hogy tavaly rekordmennyiségű jövedelemre tettek szert a bórból, hozzátéve, hogy 1 milliárd dollár értékű exportot és 2 420 000 tonnás eladást bonyolítottak le.
„A bór kitermelése mellett, a bórból előállítható végtermékek, hozzáadott értékkel rendelkező termékek tekintetében is munkálatokat folytatunk. Hamarosan piacra dobjuk a mezőgazdasági tevékenységek során használható bóros műtrágyát. A mezőgazdasági termelésben hozzávetőleg 20 százalék körüli termény- és hozamnövekedésről lehet szó.” – jelentette ki Dönmez.
Még több hír
Csökkenőben van a munkanélküliségi ráta Türkiyében
A munkanélküliségi ráta 0,1 ponttal 8,6 százalékra csökkent.